Egyáltalán nem tetszett, ahogy rám néztek, így gyorsan beültem a kormány mögé és elindultam haza, Forksba.

A hazafelé vezető úton egyre csak azon kattogott az agyam, hogy mégis miért nézhetett rám olyan furcsán az a kér srác. Talán a szőke hajú mégis dühös lett volna rám a miatt, amiért véletlenül nekimentem a kosarammal, de mégse szólt? Viszont ez még nem magyarázza meg azt, hogy a másik, akit még életemben egyszer sem nem láttam, miért nézett ugyanúgy felém. Nagyon furcsa volt, az egyszer biztos. Az agyalás annyira elvette a figyelmemet a vezetésről, hogy majdnem elsodortam egy nőt, aki épp az átjárón ment volna át. Ő csak döbbenten nézett felém, én pedig gondolatban összetettem a kezemet, hogy sikerült időben észrevennem és megállnom.

Amikor hazaértem, egyből begurultam az autóval a garázsba, aztán egyenként becipeltem a házba a vásárolt dolgokat. Mindent elpakoltam a helyére, aztán átmentem a szomszédba, Mr. Greyék-hez. Ott nagyon kedvesen elbeszélgettem a házaspárral, akik ragaszkodtak hozzá, hogy vacsorázzak velük, amiből nem engedtek, így nem volt esélyen visszautasítani a meghívást. A vacsora végeztével jobbnak láttam hazamenni, mivel már eléggé későre járt, én pedig kicsit el is fáradtam a bevásárló körút során. Különben is elég húzós napnak néztem elébe másnap.

Otthon mobilnet segítségével elolvastam az e-mailjeimet, amiket a lányoktól kaptam és válaszoltam is rájuk. Azt írták, hogy borzalmas ott nélkülem és nagyon szeretnének látni engem. Visszaírtam, hogy ők is borzasztóan hiányoznak nekem, és én is ugyanazt szeretném, de remélem, hogy nemsokára összejön, és végre láthatom őket. Az igazsághoz hozzátartozott, hogy sohasem voltunk távol egymástól túl sok ideig. Talán három nap volt a leghosszabb idő, amíg nem láttuk egymást a lányokkal, amióta összebarátkoztunk. Az üzenet megírása közben többször is elkapott az ásítás. Ekkor jöttem rá, hogy nemhogy fárasztó, de nagyon fárasztó volt ez a mai nap, így nem telt sok időbe, amíg el nem aludtam a nappaliban levő kanapén, telefonnal a kezembe.

Reggel egy borzasztóan fájdalmas hátfájással ébredtem. Ekkor jöttem rá, hogy nagyon rossz ötlet volt a kanapén aludni, de nem volt más választásom. Az ágyamat csupán csak hat nap múlva szállíthatták ki, addig pedig maradt a kanapén való alvás, vagy a tönkrement ágynak a régi matraca, ami talán még éppen, hogy használható állapotban lehetett. Meg aztán túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy felbotorkáljak egészen az emeletre, a hálószobába. Úgyhogy ezt a hátfájást egészében csakis magamnak köszönhettem.

Rájöttem, annak ellenére, hogy nem akartam sokat költeni a házra, mégis valahol rá lettem kényszerülve. A ház magában egész jó állapotban volt, de a bútorok és egyes berendezések már eléggé idejét múltak voltak. Látszott rajtuk, hogy már elég régiek, valamint nem voltak túlságosan jó állapotban sem.  Jól mondta a Grey házaspár előző este. Nagy felelősség lesz ez egy ilyen fiatal lánynak. Igazuk is volt valahol, mert még kényelembe sem helyeztem magam rendesen, máris gondolkodhattam azon, hogy mivel is kezdjem a lakás felújítását. Talán érdemes lett volna listát írnom, mert úgy könnyebben végigmehettem a rám váró feladatokon. Már előre rettegtem azon, hogyan sikerülhetett az nekem, egyes egyedül. De szerencsére ott volt nekem egy segítőkész házaspár is, akikre bármikor számíthattam.

A legelső dolgom az volt, hogy nagyjából összetakarítottam a házban. Utólag rájöttem, hogy ez volt az, ami rengeteg időt vett igénybe, hiába jött át segíteni önszántából a Grey házaspár, nem ment olyan zökkenőmentesen, mint ahogy azt elterveztük.  Ez a ház tényleg fel akarta nekem adni a leckét, de alaposan. De legalább már a tévé és az internet be lett kötve délutánra, aminek borzasztóan örültem. Így legalább el tudtam magam foglalni valamivel, amikor épp nem volt egyéb dolgom. A hétvége nagy részét azzal töltöttem, hogy az interneten rendeltem le a szobákba a legfontosabb bútordarabokat, és egyéb kiegészítőket. Szerencsére a lányokkal is sikerült beszéljek, akik már egyre jobban hiányoztak. Bármit megadtam volna azért, hogy itt lehessenek velem. Ami a szőke srácot illeti, azóta nem láttam, pedig voltam Port Angeles-be. Őt sem, de a barátját se láttam. Pedig ha megpillantottam volna, biztos megkérdeztem volna tőlük, hogy miért bámultak rám mindketten olyan ellenszenvesen. De mivel nem láttam őket, így nem tudtam kifaggatni egyikkőjüket sem.

Hiába a sok takarítás, a ház attól még nem lett sokkal tisztább, de újabb sem. Tudtam, hogy azon már csak egy alapos festés segíthetett, amit jövő hétre szerettem volna időzíteni, még mielőtt lejöttek volna a bútorok, amiket az egyik internetes bútorboltban rendeltem. Elég gyorsan döntésre kellett jutnom ezzel kapcsolatban, így hétfő kora reggel elmentem az áruházba, hogy megvegyem a festéshez szükséges kellékeket. Ekkor már az új autómmal mentem. Élvezet volt vezetni. Egyből sikerült ráhangolódjak, ami nagyon nagy büszkeséggel töltött el. A bérautóért pedig szerencsére eljöttek a szalontól és elvitték, így megspóroltak nekem egy utat, aminek szintén örültem. Valami azt súgta, hogy ez az autó nekem lett tervezve. Nagyon imádtam, pedig alig kaptam meg, és nem sokat mentem még vele, de nem tudtam elszakadni tőle, annyira hozzám nőtt.

Amikor hazaértem Mr. Grey már a bejárati ajtóban várt engem, teljesen felszerelkezve. Mindig megjelent, amikor megérezte, hogy valamiben mesterkedek. Hiába győzködtem őt is és Mrs. Grey-t is, hogy megy ez nekem egyedül is, nem hagyták, hogy magamba vágjak bele, bármiről is volt szó. Már sokkal tartoztam nekik így is, de hálás voltam, amiért jobban törődtek velem, mint a szüleim. Mint a tulajdon anyám, aki fel sem hívott eddig. Ha pedig én akartam felhívni, általában Charlie vette fel a telefont, akinek persze nem volt kedve velem beszélni. A beszélgetés ezért nem is tartott túl sokáig. Annyit mondott, hogy megmondja anyámnak, hogy hívjon vissza, de ez eddig még sose történhetett meg. Kissé ki is voltam akadva, amit a szomszéd házaspár észre is vett, de nem faggattak ez ügyben, amiért ismét hálás voltam.

Elkezdtük kifesteni az egész házat, ami két teljes napot vett igénybe. A bejáratnál található kis előtér fehér szint kapott, ugyanúgy, mint az onnan nyíló nagyobbacska előtér, ahonnan a konyha és az ebédlő nyílt, de a kis fürdőszoba és a nappali is. A konyában egy enyhe barackvirágszín dominált, a kis fürdőben a sárga és a nappaliban pedig halványkék. Fent az emeleten a folyosó ugyancsak fehér volt. A hálószobámnak világos lila szint választottam. Ez volt a kedvenc színem, amiről itt sem akartam lemondani. Ugyanakkor kissé túlzásnak tartottam, hogy minden szoba egyszínű legyen. A hálószoba melletti vendégszoba világos rózsaszín volt, a mellette levő pedig világoszöld. A fürdő szinte ugyanolyan szint kapott, mint a hálószobám, talán egy árnyalattal világosabb lehetett.  Ami kifestetlenül maradt, az a padlás volt, valamint a pince rész. Ott még volt két szoba és egy raktárszoba, ahova egyelőre a régi bútorok egy része került, ami még használható állapotban volt meg csupa olyasmi, amire nem igazán volt szükségem. A padláson a nagyi féltve őrzött tárgyai voltak bedobozolva, amihez még nem akartam hozzányúlni. Még túl korai volt a sebeket feltépni.

A hétvégét követő hét közepén, már megérkeztek a várva várt bútorok is. Szerencsére hétvégére már majdnem minden bútor a helyére került. A bejárati ajtónál levő kisebb előtér egyszerű volt, de mégis csinos. A bejárati ajtó jobb oldalán helyezkedett el egy szekrényes fogas, tükörrel és szekrénnyel felszerelve. Vele szembe, az ablak alatt egy hatalmas cipőtartó helyezkedett el. Az ajtóval szembe egy gyönyörű tájkép kapott helyet, két oldalán lámpával, ugyanúgy, mint ahogyan az ajtónál. Az kisebbikből nyíló nagyobb előtérben csak két nagyobb könyvespolc kapott helyet, fölöttük egy-egy képpel. Az egyik polc a nappali és a konyha, valamint az ebédlő bejárata között volt, a másik pedig a konyhaajtó és a kicsi fürdő bejárata között. A kicsi fürdőben csak egy vécé és egy mosdókagyló volt. A mosdókagyló fölött egy tükrös szekrény, alatta pedig egy másik szekrény volt. A konyhám egyszerűen mesés lett, hála Mrs. Grey-nek. Nem is csoda, hiszen lakberendezőként diplomázott le és már nagyon régóta azzal is foglalkozott. A konyha óriási volt, még annak ellenére is, hogy középen el volt választva egy nagy pult segítségével. Ahogy beléptünk, jobb oldalon volt a konyha, baloldalon pedig az ebédlő. A konyhabútor U alakban helyezkedett el, ahogyan azt én megálmodtam. A pult beépített szekrénnyel rendelkezett, mely a konyha felé nézett. Két ablak is volt a konyhában, egy pedig az ebédlőben. Az ebédlő végében volt egy nagyobbacska teraszajtó is, mely a kinti teraszra nyílott. Az ebédlőben egy hatalmas étkezőasztal volt, körülötte székekkel. Nem igazán szerettem volna tízszemélyes asztalt, de végül ez passzolt a legjobban a tágas helyiséghez. Az ebédlőben voltak meg kisebb nagyobb szekrények, melyekben a különböző evőkészletek és tálalókészletek voltak. A pulton egy óriási akvárium volt, benne színesebbtől színesebb halakkal.

A nappali egyszerű volt, de mégis gyönyörű. A helyiség közepén volt a hófehér bőr kanapé, mellette egy- egy fotellel. A kanapé előtt egy kerek dohányzóasztal volt, mely tökéletessé tette az összhatást. A kanapéval szemben a falon helyezkedett el a plazma tévé, ami nem volt a legnagyobb, de a legkisebb sem. Nem messze a tévétől balra volt az óriási, antik kandalló, ami be volt építve és nem akartam tönkretenni. Ez is a nagyimmal itt töltött időkre emlékeztetett, még ha időközben fel is lett újítva Mr. Grey-nem hála.

Fent az emeleten a fürdőszobában volt egy nagy tükrös szekrény a mosdókagyló fölött, mellette pedig egy szárítóként funkcionáló fűtőtest. Ezzel szemben a helyiség másik végében jobb oldalon volt a zuhanyzókabin, mellette pedig egy sarokkád. A kád melletti ablak alatt a mosógép és a szárítógép volt. Szerettem volna a jövőben egy külön mosókonyhát is kialakítani, ahova teríthettem is. A vendégszobák a legegyszerűbben lettek berendezve, ágyakkal és szekrényekkel. A hálóba megérkezett az új ágy, ami az ablak alatt kapott helyet, mellette két éjjeliszekrénnyel. Az ajtó mellett egy szekrénysor beépített tükörrel. Ide is felszereltettem egy tévét, mivel hajlamos voltam lefekvés előtt filmet nézni.

A hálóból nyílott a gardrób, mely pont annyira volt tágas, hogy kényelmesen elférjenek benne a ruhák és a kiegészítők, de nekem is jutott hely öltözködni és készülődni.

Az egyik délután pont csinosítgattam a házat, amikor csöngettek. Képeket akasztgattam a falra, de lassan fogytán volt a szegekből. Találtam egy pár képet a nagyiról és rólam is a házban, de egy fiatal férfiról is, aki apu lehetett. Erről akkor bizonyosodtam meg teljesen, amikor a pénztárcámba található képről, ugyanaz az ember mosolygott vissza rám.  Szinte minden helyiségbe jutott egy-egy kép rólunk. Mivel hamar elfogyott a szeg, így nem sokkal később befejezettnek tekintettem ezt a tevékenységemet. Az ajtóhoz mentem, ahol Mr. Grey állt.

- Jó napot Mr. Grey, mi járatban? – üdvözöltem szomszédomat mosolyogva. – Remélem nem a felesége mondta, hogy ellenőrizzen le, megvagyok-e még egyben – nevettem.

- Szia Bells, talán mondhatjuk úgy is, de csak szerettem volna tudni, hogy mit csinálsz – engedtem beljebb a szomszédomat, aki minden alkalommal újra végignézett a házon. Mondanom se kell, hogy rögtön észrevette, ha valamit megváltoztattam. – Látom egyre otthonosabb lesz a kis lakás – nézett körül, aztán leült az ebédlőben az egyik székre.

- Igen, képeket raktam fel, de sajnos kifogytam a szegekből, úgyhogy mára azt hiszem befejeztem – foglaltam helyet én is, miközben üdítővel kínáltam a vendéget, aki a képeket nézegette. – Különben is, ha így folytatom, nem marad egy szabad négyzetcentiméter fal se a házban, amit ne borítana kép, vagy valami egyéb – mondtam szarkasztikusan, mire Mr. Grey elnevette magát.

- Ne aggódj – mondta Mr. Grey miután abbahagyta a nevetést. – Holnap teszek fel még néhány szeget, csak mondd meg, hogy hova – kacsintott rám, én pedig csak mosolyogtam, miközben újra megszólalt a csengő. Vajon ki lehet az?

- Egy pillanat Mr. Grey, azonnal jövök – mondtam, majd el is mentem, hogy megnézzem, hogy ki csengetett.

Amikor ajtót nyitottam, megpillantottam Mrs. Grey-t, aki egy hatalmas dobozzal állt előttem.

- Szia, kicsim, hoztam neked valamit – álltam félre az ajtóból, hogy beengedjem a pótanyukámat. Annyira ragaszkodott hozzám, hogy mára már a saját lányaként tekintett rám. Úgy is gondoskodott rólam, elhalmozott mindennel, amivel csak tudott. Ő is, és a férje is. – Tudom, hogy a férjem is átjött az előbb – mondta, miközben bementünk az ebédlőbe, ahol Mr. Grey ült. Amikor ránéztem, láttam, hogy nem érintette váratlanul a felesége felbukkanása.

- Mrs. Grey, bármit is hozott, mondtam már, hogy fölösleges fáradnia – szabadkoztam, de mint minden alkalommal, a kedves hölgy, most is leintett.

Mr. Grey felesége letette a dobozt az asztalra, majd kinyitotta azt. Egy hatalmas tortát vett ki belőle, amin azt írta: Isten hozott Forksban Bella! Olyannyira meghatódtam, hogy szinte szóhoz se jutottam egy darabig. Még a szemem is könnybe lábadt a kedves gesztustól.

- Üdvözlünk az új otthonodban kicsim! – mondták egyszerre, én pedig könnybe lábadt szemekkel, de mégis mosolyogva öleltem meg a két felnőttet, akik még jobban a szívemhez nőttek az utóbbi időben. Olyanok voltak nekem, mint az igazi szülők, akiket mindig is szerettem volna. Anyámat is szerettem és szeretem, de ő egyáltalán nem úgy viszonyult hozzám, ahogy egy anyának kellett volna. Támogatnia kellene, de még azt se tette soha. Talán ezért nem éreztem soha jól magam a közelében.

- Istenem – szólaltam meg végül kissé dadogva. – Nem is tudom, mit mondhatnék. Ez annyira meghatott – vallottam be szégyenlősen, miközben a könnyeimmel küszködtem. – Köszönöm Mr. és Mrs. Grey – öleltem meg újra a házaspárt, akik jó szorosan megölelgettek. Éreztem, hogy mennyit jelentettem nekik. – Ez nagyon jól esett,

- Nincs mit kicsi szívem, de ne magázz minket tovább, mert annyira öregek ezért nem vagyunk – ajánlotta Mrs. Grey, én pedig mosolyogva bólogattam. – Na, akkor ezt megbeszéltük – mosolygott rám boldogan Susan és Martin.

- Nem akarok egy ilyen szép pillanatot elrontani – kezdett bele Martin, mire abbahagytam a torta felszeletelését. – De nagyon nem tetszik nekem, hogy valahányszor felhívod édesanyádat, a férje veszi fel a telefont. A legfurcsább pedig az, hogy nem hív vissza, pedig úgy illene egy anyának. Nem így ismertem meg Renée-t – foglalta össze, miközben a fejét ingatta. Arckifejezése egyszerre volt haragos és összezavart. Susan arcán pedig aggodalom és düh suhant át. Nem szeretett így látni engem. Anyám viselkedése velem szembe fájó pont volt a számomra.

- A kapcsolatunk sosem volt a legjobb – sóhajtottam, miközben letettem a tányérokat az asztalra. – A mostani viselkedését én sem igazán értem. Itt csakis Charlie lehet a hunyó – vontam meg a vállamat. – Ha ő ezt nem veszi észre, akkor én nem sokat tehetek. Olyan mintha nem is hiányoznék neki sőt, nem is aggódik miattam. Másképp biztos felhívott volna.

-  Ne félj semmitől kincsem, mi itt vagyunk és itt is leszünk neked mindig – szorította meg a kezemet Susan, Martin pedig egyetértően bólintott. – Ha pedig Renée ide meri tenni a lábát, akkor azt nem fogja zsebre tenni, amit tőlem kap. Hogy viselkedhet így a saját lányával? – borzadt el a mindig kedves szomszédasszony.

A jelenlegi témát nem sokkal később lezártnak tekintettük. Hiába próbáltam rávenni Susan-t, hogy ne szálljon vitába anyámmal, ebből már tényleg nem engedett. Szerinte valaki helyre kéne tegye már az anyai ösztöneit. És ha kell, akkor ő lesz az, aki ezt megteszi. A torta nagyon finom volt. Marcipán bevonatú kókusz krémes, ami a kedvencem volt. Miután elfogyasztottuk a sütinket, még beszélgettünk egy keveset. Hol az új autómról, hol pedig a terveimről a jövővel kapcsolatban, melyek még elég homályosak voltak jelenleg.  Abban az egyben viszont biztos voltam, hogy itt akartam folytatni szeptemberben a középiskolát, de addig meg volt jó két és fél hónap. Azt a megmaradt időt pedig szerettem volna hasznosan eltölteni, ezért elgondolkoztam a nyári munka lehetőségén. Annak ellenére, hogy azzal a pénzösszeggel, amit birtokoltam, vígan eléldegélhettem volna egy jó darabig.

A szomszéd házaspár nem sokkal később hazament, viszont Martin megígérte, hogy később mindenképpen átjön, hogy feltegyen még egy pár szeget a falra. Egyedül maradva nekiláttam készíteni magamnak valami apróságot, vacsora gyanánt. Nem voltam túlságosan éhes, így csak egy gyors, de egyben laktató makaróni salátát dobtam össze. Miközben ettem, írtam a lányoknak, akik furcsa módon nem válaszoltak még az aznapi, de az azelőtti levelemre sem, aki kissé aggasztott.

Még aznap este leültem és megnéztem az interneten tálalható állásajánlatokat. Egy jó ideig nem találtam semmit, de aztán rátaláltam egyre, ami elég jónak tűnt. A legjobb pedig az volt, hogy itt volt, nem messze a városközponttól, egy kisebb kávézó. Pincérnőket kerestek részmunkaidőbe. Elolvastam a követelményeket és szerencsére nem volt szükséges korábbi tapasztalat, amitől megkönnyebbültem. Elővettem egy papírt meg egy ceruzát, és leírtam az elérhetőségeiket.

Pont akkor akartam leülni és tévézni, amikor csöngettek. Gondoltam, hogy nem lehetett más csakis Martin, aki megígérte, hogy még ma este átszalad a szegekkel, hogy feltegye azokat.

- Gyere be nyugodtan Martin! – kiáltottam ki a nappaliból, de aztán újra csöngettek.

Amikor már harmadjára is csöngettek, akkor felpattantam és elmentem ajtót nyitni.

– Ez nem lehet igaz! – csak ennyit tudtam kinyögni, miután megláttam az ajtóban állókat.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés