A bejárati ajtónkhoz érve, egy óriási fehér héliumos lufival találtam magam szemben. A lufira fekete nyomtatott betűkkel rá volt írva: NAGYON SAJNÁLOM. Szép próbálkozás volt a részéről, ami egyből megmosolyogtatott és az addigi félelmemet már csak nagyon halványan éreztem. A jobb kezemben levő házkulccsal kinyitottam az ajtót, a gipszes bal kezemmel pedig magam után rángattam a lakásba a lufit.

   Amikor már azt hittem, hogy ez volt az egyetlen bocsánatkérő meglepetés, elég nagyot tévedtem. A folyosón található ruhafogason egy cetli fogadott, melyen az én nevem szerepelt. Elengedtem a lufinak a szalagját, lehámoztam magamról a felsőmet, amit felakasztottam, aztán a házkulcsot is ráakasztottam a kulcstartó polcra, de Carlisle kocsikulcsát inkább betettem a táskámba. Pillanatokkal később kezembe vettem a nekem szánt cetlit, és szétnyitottam. A cetlin csak annyi állt, hogy: NE haragudj rám kérlek, de gyere a konyhába. Felvont szemöldökkel néztem a cetlire, de nem sokkal később már a konyha irányába tartottam.

   A konyhába belépve, észrevettem Katherine-t, aki az ebédlőasztalnál ült, de amint meglátott engem, egyből felállt és kihúzta nekem a mellette levő széket. Nem kellett gondolatolvasó legyek ahhoz, hogy tudjam mi is járt folyamatosan a fejében. Leültem a számomra kihúzott székre, majd nem sokkal később ő is leült a saját helyére, velem szemben. A táskámat, ami a vállamon pihent, időközben a széknek a karfájára akasztottam. Már épp meg akartam törni a köztünk beálló kínos csendet, amikor ő hirtelen megszólalt.

• Bella – ejtette ki kissé félve a nevemet, miközben idegességében az ujjait kezdte el babrálni. Nagyon ideges volt. De őszintén szólva, kissé átéreztem a helyzetét, mert én is az voltam. – Tudom, hogy ma átléptem egy határt nálad és megértem, ha nagyon dühös vagy rám e miatt – kezdte, én pedig csak helyeslően bólintottam egyet, miközben karba tettem a kezeimet a mellkasom előtt és a jobb lábamat áttettem a balon. Legszívesebben odamentem volna hozzá és megöleltem volna, de mindenképpen végig akartam hallgatni a mondandóját. – Megértem, ha soha többé nem akarsz velem szóba állni ezek után, amit teljesen megérdemelnék. Tényleg vannak olyan személyes dolgok az életedben, melyek egyáltalán nem rám tartoznak és nem vagy köteles nekem elmondani semmit sem belőlük – mondta bűnbánőan, én pedig komoly arckifejezéssel ismét bólintottam. – De én szeretnék bocsánatot kérni tőled és megígérni, hogy soha többé nem faggatlak olyasmiről, amiről te nem szeretnél beszámolni nekem. Továbbá nem nyitok be a szobádba kopogás nélkül – tette hozzá, mire én a bajszom alatt halványan elmosolyodtam. Ezt ő nem láthatta, mert amilyen gyorsan csak tudtam lehajtottam a fejemet. – Bocsáss meg nekem és kérlek nagyon szépen, ne haragudj rám. Soha többé nem fog előfordulni még hasonló sem – szipogta, mire én egyből felkaptam a fejemet. Ő a kezébe temette az arcát, miközben én amilyen gyorsan csak tudtam felálltam, és odamentem hozzá.
• Katherine – szólítottam meg figyelmeztetően, miközben mindkét vállát megérintettem. Hangomra lassan felemelte a fejét, majd könnyes szemeivel, hezitálva nézett fel rám. – Nekem nagyon úgy tűnik, hogy egy életre megtanultad ebből az egészből a leckét, ahogyan én is – mondtam, ő pedig bólintott miközben elkezdte a kézfejével törölni a könnyáztatta arcát. – Tényleg nagyon haragudtam rád ma – folytattam miközben ismét lehajtotta a fejét, de én megszorítottam a jobb kezemmel a jobb vállát, mire ismét felnézett rám. – Haragudtam egészen addig, amig észre nem vettem, hogy elmentél itthonról és nem tudtam, hogy hová tűntél. Utána már aggódni kezdtem. A cetli, amit hagytál egyrészt kissé megnyugtatott, másrészt pedig nagyon elszomorított. Aztán kis idő elteltével pedig kezdtem nagyon megbánni azt, ahogyan viselkedtem veled – vallottam be őszintén, miközben ő kikerekedett szemekkel nézett rám vissza – Ne nézzél rám úgy, mert tényleg így van – néztem le rá elhúzott szájjal, mire ő a tőlem elsajátított szemforgatással válaszolt. – Megbocsájtok neked, mert a legjobb barátnőm vagy, szinte a testvérem és tudom, hogy nem szánt szándékkal csináltad. Te ilyen vagy és én a világért nem szeretnélek megváltoztatni, elveszíteni pedig még úgyse – mondtam már mosolyogva, mire Katherine sikítva felpattant a helyéről és hurrikán módjára szorosan megölelgetett, amit kitörő örömmel viszonoztam. – Ígérd meg nekem most, ezen a szent helyen, hogy többé nem lesz ilyen – toltam el kissé magamtól, és elővettem a jól bevált kis ujj esküs módszert.
• Én Katherine Davis, ezennel megígérem neked, Annabella Taylor, hogy soha többé nem dugom bele az orromat a magán ügyeidbe és nem megyek be kopogás nélkül a szobádba sem – tette le az ígéret esküjét, majd a kisujját egybefonta az enyémmel.
• Így görbülj meg? – kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben már alig tudtam visszaszólítani a feltörni készülő nevetésemet. Miután megráztuk és elengedtük egymás kis ujját, mutatóujjamat teljesen begörbítve mutattam neki.
• Sokkal jobban – nevette el magát jókedvűen, majd nem sokkal később én is együtt nevettem vele. – Tényleg sajnálom – tette hozzá, miközben ismét megöleltük egymást.
• Múlt. Elmúlt, nem beszélünk róla többet – feleltem intve egyet, miközben elengedtük egymást. Nem sokkal később a sütő csipogására lettünk figyelmesek. Katherine nem sokkal később odament a készülékhez és kinyitotta annak ajtaját. Abban a pillanatban megcsaptak a finom illatok és már egyből tudtam, hogy milyen ételt készített. – Francia burgonya? – mosolyogtam féloldalasan, miközben ő bólogatva, szorgosan teríteni kezdett, melybe nem sokkal később én is besegítettem neki. Kicsit késő volt már a vacsorázáshoz, de a kedvenc ételemet egyszerűen nem hagyhattam ki. – Azt hiszem, többször kellene összevesznem veled – vigyorogtam, mire ő válaszul kiöltötte rám a nyelvét. Boldog voltam, hogy ismét a régi volt köztünk minden.

   Miközben mindketten megvacsoráztunk, visszatért az a Katherine, akit én olyan jól ismertem, és akinek egész idő alatt be nem állt a szája. Elmondta, hogy közvetlenül a veszekedésünk után, Alice elhívta őt moziba többi Cullennel együtt. Eredetileg úgy volt, hogy a mozi után el akartak menni egy szórakozóhelyre is, de időközben meggondolták magukat. Barátnőm viszont hozzátette, hogy inkább én miattam napolták el a dolgot. Engem semmi esetre sem akartak kihagyni a buliból, ha már a mozizásból igen.

Aztán megkérdezte, hogy én hol voltam és hogyan telt az estém. Nem akartam neki hazudni, de a teljes igazságot sem mondhattam el neki. Egyelőre legalábbis még nem. Így végül azt mondtam neki, hogy miután észrevettem, hogy ő elment itthonról, én is elmentem a könyvtárba, ahol találtam egy eléggé érdekes pedagógiai útmutatót, aminek az olvasásával hamar eltelt az idő. Egy adott pillanatban úgy vettem észre, mintha nem teljesen hitte volna el azt, amit mondtam neki. Lehet, hogy csak én képzeltem be magamnak, de mintha sejtett volna valamit. Tudtam, hogy ha kérdezősködni kezdtem volna nála, akkor ő rögtön tagadni kezd és minden féle kitérő választ bedob, hogy mentse a helyzetet. Így viszont jobbnak láttam nem felhozni az észrevételemet és inkább hallgattam róla.

   A vacsorázás végeztével, gyorsan elmosogattunk és elpakoltunk magunk után. Már majdnem kimentem a konyhából, amikor eszembe jutott, hogy a szék karfáján hagytam a táskámat, így gyorsan visszafordultam utána. A székhez érve, leakasztottam a táskámnak a szíját a karfáról, de az viszont valahol máshol beakadthatott a székbe, amit én akkor, abban a pillanatban nem vettem észre. Ennek hatására, nem sokkal később a táska összes tartalma a konyhakövön landolt, aminek én egyáltalán nem örültem. Ösztönösen próbáltam amilyen gyorsan csak lehetett, összekaparni a dolgaimat, főleg hogy köztük volt a munkaszerződésem, az új könyvem és Carlisle fekete Mercédeszének a kulcsa. Az világegyetem pedig tett is róla, hogy pont Katherine előtt érjen földet szinte mind, szorosan egymás mellett. Hiába próbáltam gyorsan cselekedni, barátnőmmel egyidejűleg akartunk utánuk nyúlni, aminek az lett a végeredménye, hogy lefejeltük egymást.

-Áú! – jajdult fel halkan Katherine, miközben az ütközés hatására lehuppant a konyhakőre, szüntelenül a fejét dörzsölve, nem sokra rá pedig velem történt meg ugyan ez. Nekem viszont a hátsó felem fájt jobban, mint a fejem – Ez micsoda? – kérdezte érdeklődve, miközben felemelte a szerződésemet, ami abban a pillanatban közvetlenül előtte hevert. – Hoppácska, egy munkaszerződés – nézte a papírt tágra nyílt szemekkel, miután a kezébe vette, én pedig hiába kapálóztam a papír után, esélyem se volt elvenni tőle. – Dr. Carlisle Cullen személyi asszisztense, és egyben a gyerekosztály nevelő segédje – olvasta fel a pozíciókat, amiket a szerződés szerint a kórházban betöltöttem.

- Katherine add ide a munkaszerződésemet, légy szíves! – mondtam mélyen sóhajtva barátnőmre nézve, miközben kinyújtottam felé a jobb kezemet. Meglepődtem, amikor barátnőm szó nélkül átnyújtotta nekem a szerződésemet. – Köszönöm szépen – mosolyogtam rá halványan és egyben meglepődve, de a következő másodpercben már le is hervadt az a bizonyos mosoly az arcomról. Katherine az autókulcsot felvéve megnézte azt, majd elkezdte lengetni előttem.

- Ez annak a kocsi kulcsa, akire én gondolok? – kérdezte tőlem ördögien pislogva, miközben oldalra húzta a száját. – Márpedig ha nem tévedek, akkor Carlisle Cullennek van Mercédesze – tette hozzá, én pedig ismét sóhajtottam. – Tessék, itt van – nyújtotta felém az autókulcsot, majd nem sokkal később a könyvet és a táskámat is, amibe elkezdtem egyenként visszapakolni a kiesett dolgokat. – Ha úgy érzed és akarod, majd úgyis elmondod – vont vállat barátnőm miközben felállt a padlóról, majd nem sokkal később jó éjszakát kívánt, amit én is viszonoztam és aztán elhagyta a konyhát.  

   Nem gondoltam volna, hogy a veszekedésünk hatására máris képes volt ilyen szinten megváltozni. Ha nem lettem volna élő tanúja az iménti eseményeknek, el sem hiszem. Felállva a padlóról, a táskámmal a kezemben bementem a szobámba. Ásítva, de mégis halkan mentem be a fürdőbe lezuhanyozni. Miután végeztem a zuhnyzással, visszamentem a szobámba és felvéve s pizsamámat lefekvéshez készülődtem, amikor a telefonom jelezni kezdett. Ránéztem az órára, ami pontosan éjfélt mutatott. Elvettem az íróasztalról a telefonomat, ami azért jelzett, mert szöveges üzenetem érkezett.

   Az üzenet feladója pedig nem más volt, mint Carlisle. ,,Csak szerettem volna jó éjszakát kívánni az én kis asszisztensemnek, és remélem, hogy minden rendben ment, Katherine-el. Vigyázz magadra, szép álmokat. Csók, Carlisle.,, Az üzenet elolvasása után egyből visszaírtam neki. ,, Jó estét kívánok a doktor úrnak. Minden rendben ment Katherine-el, sőt ki is békültünk, úgyhogy ismét a régi minden.,,

   Megkérdeztem tőle, hogy még bent van-e a kórházban, amire azt válaszolta, hogy igen és több mint valószínű, hogy reggelig bent is lesz, mivel az egyik kollégája lebetegedett, akit helyettesítenie kell. Írtam neki egy üzenetet, amelyben jó munkát kívántam neki, ő pedig visszaírta, hogy jó lenne, ha ott lennék vele, de annak is eljön majd az ideje. Ezen az utolsó mondatán elmosolyodtam, majd nem sokkal később végig dőltem az ágyamon. Nem sokkal később halk motoszkálásra lettem figyelmes, mely az ajtóm felől jött. Felkeltem az ágyról, majd amilyen halkan csak tőlem tellett, lábujjhegyen mentem oda az ajtómhoz, amit egy hirtelen mozdulattal kinyitottam és félreálltam. Még szerencse, hogy időben elléptem az ajtótól, mert amint az ajtó kinyílt, egy meglepődött Katherine esett be rajta. Szó szerint.

• Hallgatózunk, hallgatózunk, Katherine? – kérdeztem felvont szemöldökkel, egy féloldalas mosollyal az arcomon, miközben nekidőltem a már kinyított ajtó szélének. Nem voltam rá mérges. Valahol tudtam és számítottam rá, hogy nem lesz képes egyből levetkőzni a régi szokásait. Ami azt illetti nekem is elég nagy bűntudatom volt, a miatt, hogy nem mondtam el neki az igazságot a kimenőmmel kapcsolatban. Ő pedig a kulcs és a szerződés láttán ezt biztosan sejtette is. – Végül is jó hogy itt vagy, mert szeretnék mondani neked valamit. De csak azzal az egy feltétellel, hogy még véletlenül sem mondasz senkinek semmit abból, amit mondani fogok. Mert ha ez a dolog kiderül, akkor abból nekem is, és másnak is komoly gondjai lehetnek – tettem hozzá komolyan, miközben segítettem neki fölállni a padlóról.
• Én is pont azért jöttem, mert elfelejtettem valamit megkérdezni tőled – szólalt meg miután mindketten leültünk az ágyamra. – Nyugodtan elmondhatod, ha szeretnél róla beszélni. Megígérem, hogy tőlem akkor sem fogják megtudni ha a meggyilkolásommal fenyegetőznek. Inkább meghalok, mintsem kiadjak bármi információt arról, amit most elmondasz nekem – tette hozzá teljesen komolyan, én pedig az utolsó mondatára csak a szemeimet forgattam.
• Rendben akkor elmondom – sóhajtottam egyet, miközben kissé eluralkodott rajtam egyfajta izgatottság. – Bár szerintem ez valahol várható volt és nem fog annyira meglepni – tettem hozzá mosolyogva, mielőtt nekikezdtem volna a történetnek.

   Végül úgy döntöttem, hogy tiszta vizet öntök a pohárba, és elmondtam a legjobb barátnőmnek, hogy eddig úgy tűnik, kialakulóban van valami Carlisle, és én közöttem. Nem mondtam el neki sok mindent csak azt, hogy mindez akkor kezdődött el nyilvánvaló lenni, amikor ott voltunk a Cullen házban. Vele beszélgettem egész idő alatt, amig ők kiegészítőket keresgéltek a ruhákhoz. Az egész történetemet pedig a ma estén történtekkel fejeztem be. Katherine először mindent tudóan elmosolyodott, aztán idővel egyre inkább eltátotta a száját és kikerekedett szemekkel nézett rám. Nagyon jól esett, hogy megoszthattam vele ezt a dolgot, mert nem szerettem titkolózni előtte.

• Tudtam! – ujjongott boldogan, majd nem sokkal később szorosan megölelt, amit viszonoztam. – Én annyira örülök nektek – tette hozzá egy széles mosollyal az arcán, miután elengedett. – És ne félj, tényleg nem mondom el senkinek. Tisztában vagyok vele, hogy a tanár-diák kapcsolat az milyen veszélyt von maga után, ha kiderül. De biztosíthatlak, hogy ez nem fog kiderülni – tette hozzá komolyra fordítva a szót.
• Reméljük, hogy minden rendben lesz és semmi nem fog kiderülni – feleltem mosolyogva, miközben eszembe jutott, hogy szeretett volna valamit kérdezni tőlem. – Most hogy ezt letudtuk, te következel. Mit akartál kérdezni?
• A holnapi nappal kapcsolatban – felelte kissé félénken, miközben bevetette ellenem a kiskutya szemeket. – Ugye eljössz velem a Cullen villába, hogy ott készüljünk el a bálra? – kérdezte, én pedig ellenkezésképp már épp fel akartam nyögni, ő pedig megpróbált még hatásosabb lenni, a megemlítésével. – Biztos vagyok benne, hogy a doktorod is otthon lesz. Meg amúgy is Alice, elvitte a ruháinkat oda – tette hozzá, én pedig összeszűkített szemekkel fordultam a barátnőm felé, aki hirtelen felállt az ágyamról és hátrálni kezdett. Vettem egy mély levegőt és becsuktam a szememet.
• Oké – feleltem, miután kiengedtem a levegőt és megadóan sóhajtottam egyet. Katherine láthatóan fellélegzett, amikor látta, hogy nem fogom leharapni e miatt a fejét. – Ha a ruhánk ott van náluk, akkor ezek szerint muszáj lesz ott készülődni. Plusz, még Carlisle kocsiját is vissza kell vinnem, szóval szerintem ez valamilyen szinten már előre ki lett tervelve, hála Alice-nek – tette hozzá, miközben ránéztem barátnőmre, aki nem szólt semmit, csak megvonta a vállát.

   Már elég későre járt, így jó éjszakát kívántuk egymásnak és mindketten eltettük magunkat másnapra. Eléggé kimerítő napon voltam túl, így nem is csodálkoztam, hogy szinte egyből el is aludtam. Jó volt úgy aludni, hogy még az álmaimban is megjelent az én kedvenc dokim.

   Olyan hamar reggel lett, hogy úgy éreztem, mintha csak pár percet aludtam volna. A telefonom ébresztője keltett fel, én pedig mg csukott szemmel próbáltam kutatni utána.. Csak akkor nyitottam ki a szemeimet, amikor a telefonom helyett egy kezet tapintottam ki. Ekkor, hirtelen felpattantak a szemeim és riadtan ültem fel az ágyamban, miközben észrevettem, hogy a telefonom már nem szólt. Nem sokkal később ránéztem az ágyam szélén ülő, reggeli látogatómra, aki rám mosolygott és üdvözölt, miközben letette a telefonomat az éjjeliszekrényemre.

• Te meg hogy kerülsz ide? – bukott ki belőlem az első kérdés, miközben meglepetten néztem őt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés