Azt kívántam, hogy bárcsak örökké tartottak volna a kurzusok az egyetemen. Akkor nem kellet volna elmennem Katherine-el vásárolni a közeli plázába. De sajnos háromkor vége volt az utolsó tanfolyamnak, így fél órával később már mindketten a plázában nézelődtünk. Vagyis barátnőm nézelődött én pedig a saját kis gondolatvilágomban voltam elmerülve. Ez egészen addig működött is, amig észre nem vette, hogy gondolatban egész máshol járok.

• Bella, figyelsz te rám egyáltalán? – förmedt rám Katherine, miközben hirtelen előttem termett, amitől a levegő is a tüdőmbe rekedt. – Mert nem úgy tűnik – válaszolta meg mérgesen a saját kérdését másodpercekkel később. Nem tévedett sokat. Tényleg nem figyeltem rá.
• Bocsánat, az előbb pont nem figyeltem rád. – mentegetőztem, mire barátnőm keresztbe tett kezekkel állt előttem. Arcáról csak úgy sütött a düh, amiért nem figyeltem oda rá minden egyes másodpercben. Hát igen, ez volt Katherine Davis. Mindig a figyelem középpontjában kellett legyen.
• Milyen színű top volt ez előtt a kezembe? – kérdezte tőlem, miközben egy sárga színű ujjatlan felsőt mutatott fel. Csak tippelni tudtam, mert nem figyeltem oda rá.
• Azt hiszem piros – tippeltem vigyorogva, mire barátnőm összeszűkített szemekkel nézett vissza rám. – Oké, passz. Nem tudom Kath. Kicsit elvándoroltak a gondolataim, de megígérem, hogy innentől kezdve csakis rád figyelek – mentegetőztem, mire Katherine hirtelen nevetni kezdett, ami összezavart. Az előbb még ölni tudott volna a pillantásával.
• Tudom, hogy egy bizonyos doki elvette az eszedet, de próbálj most az egyszer a ruhavadászatunkra összpontosítani és hidd el, hamarabb megoldjuk, mint ahogyan azt hiszed – kacsintott rám, én pedig egy nagy barátnői ölelésbe részesítettem. – Értem én hogy szeretsz, de mindjárt megfojtasz – nyögte kacarászva, majd én is elnevettem magam rajta és lassan elengedtem.

Miután Katherine talált magának pár csinos ruhadarabot, átmentünk abba a bizonyos butikba, ahol régebbi stílusú ruhákat és jelmezeket lehetett kölcsönözni. Az üzlet tele volt különféle jelmezekkel, ruhákkal és kiegészítőkkel. Miután az üzletben dolgozó hölgy akit Paige-nek hívtak, kisegített minket és kiválasztva pár ruhát, elvonultunk a próbafülkékbe.

Felpróbáltam az elsőt, ami egy ujjatlan, hosszú piros színű ruha volt, fekete díszítéssel és csipkével az alján. A fűzővel és a ruha felvevésénél segített nekünk Paige, aki már jártas volt az ilyesmiben, velünk ellentétben. Katherine egy, az enyémhez hasonló ruhát próbált fel, azzal az egy különbséggel, hogy az övé sárga színű volt. Mindkét ruha jól nézett ki rajtunk, de legbelül éreztük, hogy nem az igazit találtuk meg.

Öt ruhapróbával később, felpróbáltuk az utolsó darabunkat. Volt már kék, zöld, szürke é még fekete is, de egyik sem vett le minket a lábunkról. Paige választotta ki az utolsókat, amibe mindketten beleegyeztünk. Nekem egy lila ruhát választott, aminek szerencsére nem volt külön fűzője a ruha alatt. A ruha hátulján volt a fűző, aminek kifejezetten nagyon örültem. Nem akartam egész este levegőhiányban szenvedni, a ruha alatti szoros fűző miatt. A hercegnő típusú ruha, fekete csillogós mintákkal volt díszítve, ami a fény hatására gyönyörűen csillogott. Hosszú ujjú ruha volt, csipkével a végén, ami egyáltalán nem nézett ki rosszul. Sőt még a gipszemet is eltakarta, ami egy óriási plusz pont volt. Olyan volt, mintha pont rám tervezték volna. A lila pedig pont az én kedvenc színem volt. Ez még inkább segített a döntésemben, de szerettem volna megmutatni Paige-nek és Katherine-nek is.

Amikor kiléptem a próbafülkéből, barátnőm már kint állt a Paige által választott ruhában. Az övé, az enyémmel ellentétben rózsaszín volt, arany díszítéssel a felső részén és teljesen fodros szoknyával, ami nekem nem nyerte el túlságosan a tetszésemet, de neki kifejezetten jól állt. Az ő ruhája nem csillogott, mint az enyém, viszont az övének háromnegyedes ujja volt, ami kiemelte barátnőm hosszú, kecses kezeit. Amint megláttak engem, szájtátva néztek végig rajtam. Nekik is elnyerte a tetszésüket az impozáns ruhadarabb.

• Bella, ez a ruha egyszerűen gyönyörű – nézett végig rajtam Katherine, miközben Paige intett nekem, hogy forduljak körbe. Ekkor már kezdtem magam úgy érezni, mint egy modell. – Olyan mintha rád öntötték volna. Meseszép vagy benne – tette hozzá elámulva.  – Ez már biztos, hogy a te ruhád – jelentette ki határozottan, mire köszönetkép pukedliztem egyet felé.
• Én mondtam, hogy ez a ruha jól fog állni nekik – szólalt meg egy nő, aki közvetlenül Paige mellett állt. – Én sohasem tévedek – tette hozzá büszkén vigyorogva.

Kisebb volt, mint mi hárman, talán egy fél fejjel is, fekete vállig érő hajjal és tökéletes mosollyal az arcán. De mégsem ez volt a legfurcsább az előttem álló lányon, ami nekem rögtön szemet szúrt. Hanem a hihetetlenül sápadt, tökéletes bőre és a ritka szemszíne. Pont olyan meleg aranyszín tekintet nézett rám, mint amilyen Carlisle-nak is volt. Ez biztosan valami rossz tréfa volt. Életemben nem találkoztam még ehhez hasonló szemszínnel. Ijesztő volt a hasonlóság.

• Elnézést, de talán ismerjük egymást? – kérdeztem a lánytól felvont szemöldökkel. Nem láttam még őt eddig és kizárt, hogy a mai alkalmon kívül máskor is láttam volna őt. Egy ilyen szembetűnő lányt nem lehetett nem észrevenni. És én egészen mostanáig azt hittem, hogy Katherine volt az egyedüli kívülálló. Ő mindig tett róla, hogy mindenhol egyből észrevegyék.
• Alice Cullen vagyok – mondta csilingelve, majd nyújtotta a jobb kezét, melyet barátságosan elfogadtam és megszorítottam. Amint hozzáértem észrevettem a másik hasonlóságot. Ugyanolyan kemény és hideg volt a bőre, mint Carlisle-nak. Csupán ezután jutott el a tudatomig a neve. Alice. Alice Cullen. Ő Carlisle Cullen nevelt lánya volt, mégpedig a kisebbik, ha nem csalt az emlékezetem.
• Dr. Cullen a nevelőapád? – kérdezte Katherine döbbenten, miközben pislogott párat. Úgy tűnt nem hitt a szemének, amikor Alice-re nézett. Említettem neki hogy vannak nevelt gyerekei, de nem túlságosan részletesen. Paige közben elnézést kért tőlünk és elment kiszolgálni két másik vendéget, akik időközben nézelődni kezdtek a butikban.
• Igen, Dr. Carlisle Cullen a nevelőapám – felelte büszkén, olyan gyönyörű csilingelő hangon, hogy az angyalok éneke elbújhatott a beszédhangja mellett. Egyre több kísérteties hasonlóságot véltem felfedezni közte és a szívdöglesztő doki között. – Te pedig csak Annabella Taylor lehetsz– mosolygott rám barátságosan, majd hirtelen megölelt, ami kissé váratlanul ért, de viszonoztam ölelését. – És ő a barátnőd Katherine Davis – mutatott Katherine felé, majd őt is ugyanolyan ölelésben részesítette, mint korábban engem is. Kissé furcsa volt számomra, hogy tudta a nevünket.
• Ha lehet, akkor csak Bella– javítottam ki Alice-t finoman, aztán eszembe jutott még valami. – Köszönöm szépen az ételt, amit hoztál, amikor beteg voltam. Nagyon finom volt. Köszönd meg kérlek helyettem, a nővérednek is – köszöntem meg igy utólag a törekvésüket és a kedvességüket. Most már legalább arcot is tudtam társitani az egyik névhez.
• Igazán nincs mit, ez természetes. Örülök, hogy ízlett – mondta Alice, miközben mosolya egy percre sem tűnt el az arcáról. – A nővérem Rosalie is a plázában van valahol, valamelyik üzletben – tette hozzá gyorsan, miközben elgondolkodni látszott egy pillanatra. – Mi lenne, ha ti ketten visszaöltöznétek, aztán találkoznánk mindannyian az emeleti kávézóban? – kérdezte, mire mi ketten Katherine-el összenéztünk. Én mindenképpen szerettem volna jobban megismerni Alice-t és a nővérét Rosalie-t. Viszont barátnőm nem igazán barátkozni járt a plázába. De most az egyszer meglepett.
• Ez egy nagyon jó ötlet Alice – felelte hirtelen Katherine, aki örömében majdnem kiugrott a ruhából. – Szerintem mind a ketten megtaláltuk a tökéletes ruhát a gólyabálra. Nem igy van Bells? – kérdezte hozzám fordulva, mire én bólintva letöröltem egy nemlétező verejtékcseppet a homlokomról. Erre Alice és Katherine is nevetni kezdett.

Miután mindketten visszaöltöztünk a saját ruháinkba, kikölcsönöztük a két ruhát és elindultunk a pláza első emeletén található kávézóhoz. A kávézó majdnem tele volt, de nagyon könnyű volt megtalálni a két lányt, mivel annyira kitűntek a tömegből. Már éppen észrevettük őket, amikor Alice integetni kezdett az egyik asztalnál. Mellette egy szőke modellszerű szépség foglalt helyet.

Sosem tulajdonítottam különösebb figyelmet nőtársaim iránt, de ő mellette egyszerűen nem tudtam szó nélkül elmenni. Rosalie volt a világ talán leggyönyörűbb nője. Az egész önbizalmam egy csapásra a porba hullott. A szőke szépség csupán pár évvel lehetett fiatalabb nálunk. Húsz év körüli lehetet, nem több. Szemem sarkából láttam, ahogy Katherine is eltátja a száját, de egy szó sem jött ki onnan. Tejesen lenyűgözte őt is a lány páratlan szépsége.

Rosalie-nál is felfedeztem a hibátlanul krétafehér, sápadt bőrt és az érdekes arany szemszínt. Ő már sokkal komolyabb személyiségnek tűnt, mint a húga, Alice.

• Annyira örülök, hogy eljöttetek– ugrándozott boldogan Alice, miközben Rosalie szemügyre vett minket, majd elmosolyodott. Első látásra kissé pökhendinek tűnt, de ezt hamar le is mosta magáról.
• Rosalie Hale vagyok, Alice nővére – mutatkozott be kedvesen és barátságosan, miután helyet foglaltunk a két lánnyal szemben. – Alice mondta, hogy később csatlakoztok hozzánk egy kávéra – tette hozzá, mire mi mindketten bólintottunk, majd bemutatkoztunk Rosalie-nek, ahogyan azt ő is korábban megtette. Már meg sem lepett a jéghideg kemény bőre, amikor kezet fogtunk egymással. Kezdtem valami betegségre gyanakodni, amiben mindannyian szenvedtek.

Miután mindannyian megrendeltük az innivalókat, egyből megtaláltuk a két lánnyal a közös hangot. Carlisle nem is tévedett nagyot. Alice tényleg sokban hasonlított Katherine-re. Imádták a divatot és még a viselkedésükben is megmutatkozott némi hasonlóság. Pörögtek mind a ketten, mint a búgócsigák. A lányok pont ugyan olyan jól kijöttek egymással, mint mi, Rosalie-val. Sokban hasonlítottunk egymásra Rosalie-val ami az érdeklődési köreinket illette. Szeretett utazni, világot látni, olvasni és szerette a gyerekeket. Később szeretett volna ő is pedagógus lenni. Viszont Alice- el is kifejezetten jól kijöttem. Nem lepett meg a dolog, hiszen már volt szerencsém egy hozzá hasonló személyhez, akit a legjobb barátnőmnek hívhattam.

A két lány elmesélte, hogyan is kerültek a Cullen családba. Én már hallottam Carlisle-tól, de Katherine még nem. Barátnőmet teljesen ledöbbentette a dolog, de közben elképesztőnek tartotta a családfőt hogy egyedül képes volt nem csupán egy, hanem egyenesen négy árván maradt fiatalt felnevelni. A beszámolójuk során kiérződött a hangjukból, hogy mennyire hálásak is voltak a nevelőapjuknak. Ha ő nem lett volna nekik akkoriban, fogalmuk sincs, merre sodorja őket az élet. A legjobban akkor döbbentem meg, amikor a lányok véletlenül elárulták, hogy mennyire fiatal is volt Dr. Cullen valójában.  Csupán hét évvel volt idősebb tőlem és barátnőmtől. Én nem néztem többnek, mint huszonhárom, miközben valójában huszonhat volt. Nem sokat tévedtem.

• Ezekhez a ruhákhoz már csak kiegészítők kellenek – hozta fel Alice újra a ruhás témát, mire nővére és Katherine érdeklődve figyelt, én pedig már előre reszkettem egy újabb vásárlás lehetőségétől.  – Ha jobban belegondolok, akkor biztosan akad nekünk otthon olyasmi, amit szívesen kölcsönadunk nektek – ajánlotta, mire Katherine-nek egyből felcsillant a szeme – Mi lenne, ha esetleg eljönnétek hozzánk? – kérdezte, mire barátnőmmel összenéztünk, de mivel nem válaszoltunk, igy fogytatta a meggyőzésünket. – Ha nem akartok jönni, akkor szétnézhetünk a plázába is.
• Elfogadjuk a meghívást és inkább elmegyünk hozzátok, de csak akkor, ha nem zavarunk – vágtam rá különösebb gond nélkül, mire mind a hárman elnevették magukat. Szívesebben mentem a két lányhoz haza, mintsem a plázába keresgélni és még többet vásárolni.
• Dehogy zavartok – legyintett Rosalie finoman a kezével. – Legalább megismeritek a srácokat – tette hozzá mosolyogva, majd kacsintott egyet Alice felé, aki vigyorogva bólintott egyet fogadott nővére felé.

Miután megbeszéltük, hogy ők mennek a saját autójukkal, mi pedig követjük őket Katherine Volvójával, fizettünk és elhagytuk a plázát. A parkolóban a két lány egy tűzpiros BMW-be ült be, mi pedig nem sokkal később már követtük is őket a házukhoz. Én még nem tudtam vezetni, igy Katherine volt a sofőr, aki cseppet se bánta a dolgot. Imádta vezetni az új autóját.

Én azt hittem, hogy Carlisle Cullen és családja is a városban lakott, ahogyan mi is, de ebben óriásit tévedtem. Keresztülhajtva a városon, majd elhagyva Seattle határát, egy erdei ösvényre hajtottunk be. Az erdő mélyén lehettünk már, amikor hirtelen egy emeletes villaszerű építmény kezdett előttünk körvonalazódni.

Akkor láttam meg mennyire gyönyörű volt, amikor közvetlenül Alice-ék után parkoltunk le a ház elé. Kétemeletes volt, üveg borította szinte az összes oldalát, ami azt jelentette, hogy nagyon tágas és világos hatást kelthetett bent. Csak a földszinti rész volt kissé zártabb. Egy hosszú lépcsősoron lehetett feljutni a bejárathoz. A lépcsősor bal oldalán volt a garázs. Ekkor tudatosult bennem az, az egyszerű tény, hogy ez az ő háza volt. Ami azt jelentette, hogy ő is itt lehetett. Láthattam őt. Újra. Ettől a megállapítástól a szívem majdnem kiugrott a helyéről.

Miután kiszálltunk az autóból, odamentünk a két lányhoz, akik bekísértek minket a házba. Egy tágas előtérben találtuk magunkat, ahol Katherine-el és a lányokkal, levettük a kabátunkat. Mivel elég borongós és hideg lett az utóbbi pár napban, igy ősziesebb ruhákat vettem föl. Az előtérből a lányok egyenesen a nappaliba vezettek minket, ahol kér fiatal fiú ült a kanapén és épp filmet néztek egy óriás plazma tévén.

• Jasper, Emmett bemutatjuk nektek Bellát és Katherine-t. A plázában futottunk össze és hamar összebarátkoztunk – mutatott be minket Alice, miközben a fiúk illedelmesen felálltak és mosolyogva odajöttek hozzánk.  – Bella, Katherine – fordult újra felénk Alice, miközben Rosalie testvére mellé állt. – Jasper az én barátom, Emmett pedig a Rose-é – tájékoztatott bennünket boldogan. Aranyosan voltak együtt. Mi több, összeillettek. –

Jasper egy nagyon helyes fiúnak tűnt, bár kissé kiült a fájdalom az arcára. Talán rossz napja lehetett. Bármennyire is próbálta mosoly mögé rejteni szomorúságát, én egyből kiszúrtam a rossz kedvét. Rövid szőke haja volt, volt némi hasonlóság közte és ikertestvére Rosalie között, de nem teljesen. Emmett olyan volt talán, mint egy testépítő. Hatalmas és kissé ijesztő. Neki rövidre nyírt, egészen sötét barna haja volt, nagyon izmos teste és magasabb volt tőlem két fejjel is. De a vigyortól, mely az arcán volt, nem tűnt annyira rémisztőnek.

Talán már meg se lepődtem a kísérteties hasonlóságokon, melyben mindannyian osztoztak. Már kezdtem komolyabban venni a ritka betegség lehetőségét, mely ott motoszkált a fejemben. Máskülönben miért volt annyi tagadhatatlan hasonlóság köztük, ha valójában nem voltak vérrokonok? Nem tudtam rájönni egyedül, de gondoltam majd idővel úgyis kiderül.

• Jasper Hale vagyok, örvendek hölgyeim – jött oda hozzánk, majd mosolyogva kezet fogott velünk. Mintha kissé akcentusos lett volna a beszéde. És engem mintha teljesen végigmért volna, míg Katherine-t csak minimálisan. Bár már a fáradtság is játszhatott velem. A délutáni ruhapróba szinte teljesen kimerített. De amilyen gyorsan jött a fáradtság olyan gyorsan el is tűnt.
• Mi is örülünk annak, hogy megismerhetünk Jasper – mosolygott rá Katherine barátságosan, mire én is meg akartam szólalni, de nem sikerült.
• Emmett McCarty vagyok és üdvözöllek benneteket nálunk – mutatkozott be a mackós Emmett, aki hirtelen felkapott engem és megölelt, majd ugyanezt Katherine-el is megtette. Nagyon meglepett, de mindvégig odafigyelt rá, nehogy megszorítsa a gipszes kezemet.
• Köszönjük Emmett – szólaltam meg nevetve. Emmett üdvözlési módja egyedi volt és hatásos. Ekkor ránéztem barátnőmre. Katherine boldogan vigyorgott mellettem. Úgy tűnt neki is elnyerte a tetszését a fogadtatás. – Nagyon köszönjük a meleg, barátságos fogadtatást – tettem hozzá, mire ő úriember módjára meghajolt előttünk.
• Carlisle? – kérdezte Rosalie a fiúkat, miközben láthatóan körbenézett.
• Behívták a kórházba – mondták szinte egyszerre, miközben visszaültek a kanapéra, folytatni a filmnézést. Nem értettem, miért lettem kedvetlen, amikor tudatosult bennem, hogy ő nem volt otthon. Nem hozzá jöttem, hanem a lányokhoz. De valahol legbelül szomorú voltam, hogy nem láthattam.

A Jasper-rel és az Emmettel való megismerkedés után, Alice és Rosalie tovább kalauzolt minket a házban. A földszinten még ott volt egy óriás konyha, mellette pedig egy tágas ebédlő. Az első emeletre haladva, Alice-nek be nem állt a szája, de nagyon aranyos lány volt. Az emeleten volt Alice-ék szobája, Rosaliék szobája valamint még egy vendégszoba, egy dolgozószoba és Carlisle szobája. Kíváncsi voltam a szobájára, de ő rá még jobban.

• Na, akkor keressünk nektek valami szépet – vigyorgott Alice, miközben kitárta előttünk a szobájának ajtaját.

Alice szobája ötször akkora volt, mint a lakásunk Seattle-ben. Tartozott hozzá egy külön fürdőszoba és egy hatalmas gardróbszekrény, amely telis-tele volt ruhákkal, cipőkkel, táskákkal és különböző kiegészítőkkel. Azt is megtudtuk, hogy minden egyes szobához volt egy külön fürdő meg egy gardrób. Így volt számukra kényelmes és praktikus.

A válogatás nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy én azt reméltem. A két lánynak annyi kiegészítője volt, hogy három plázát tele pakolhattak volna vele. Nekem már nagyjából kiválogatta Alice és Rosalie, igy én már kész voltam. Viszont Katherine korántsem, ami még eltarthatott egy jó ideig. Így én megkértem a lányokat, hadd menjek ki kicsit a friss levegőre, mert a sok válogatástól már megfájdult a fejem. Ennek úgy tűnt nem volt komolyabb akadálya, mert mindhárman egyöntetűen bólintottak.

Alice szobájának ajtaján kilépve, egyenesen a lépcsősor felé tartottam volna, amikor hirtelen belebotlottam valakibe. A mai nap folyamán már másodjára mentem neki valakinek, ami már kezdett kissé frusztráló lenni. De amint megéreztem az ismerős, jellegzetes illatát és azt a bizonyos érzést, rögtön tudtam ki vont szorosan magához. Fel sem kellett néznem rá. Tudtam ki volt az. És én leírhatatlanul örültem neki.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2019.02.06. 14:41 CsokisCapuchino22 Még mindig csak azt tudom mondani, hogy imádom ezt a könyvet! ❤ Válasz: Köszönöm szépen, örülök hogy tetszik :)

2019.04.20. 13:42 Percy Jackson Szia! Elnézést a kimaradásért, de mostmár újra itt vagyok! Mint mindig, ezt a fejezetet is imádtam! Végre megismerkedtek Cullennékkel, és Emmet üdvözlése volt a legjobb. Tudom, hogy kibe botlott bele! Ez nem is kérdés.